A szakosztály életében a második és harmadik "égi QSO" is alkalomhoz kötődött,
Simonyi Károly HA5SIK kétszer is fellátogatott az ISS-re, a Nemzetközi űrállomásra.

A repülés során az amerikai pilótáktól megszokott módon, Károly OM középiskolás diákokkal beszélgetett rádióamatőr frekvencián. Természetesen egy magyar iskolát is "bevállalt". A főszervező, a BME Rádióklub, és HA5WH Bandi OM választása a Puskásra esett, mondván, itt megvan a szaktudás, a technika, és a képzett diákok, és mindez egy helyen. Ismét sürgés forgás, antennák telepítése, rádiók összeválogatása következett. Itt már a műhold követést mindenképpen számítógépre kellett bízni, hiszen az űréllomás nem egész 8 perc alatt végigsuhan felettünk, és ez idő alatt a diákok kérdezni fognak, Károly fentről válaszol. Nem lehetett egyetlen másodpercet sem elszalasztani. Technikailag mondhatjuk, hogy nem is olyan nagy kihívás, hiszen kb 350km-re kering felettünk az ISS, és a rádió teljesítménye is legalább 10W. A két állomás között szabad a rálátás.....menni kell mindennek. A bökkenő csak az, hogy legalább 5 TV csatorna operatőre és riportere, valamint 25-30 újságíró élőben akarta látni, hallani és közvetíteni az eseményeket. Próba lehetőség meg nem volt, rögtön "élesben" kellett QSO-zni, hibalehetőség kizárva! Ezért minden technikai eszköz (rádió, antenna, operátor, hangrögzítés) háromszoros tartalékkal lett kiépítve. Három csak nem romlik el egyszerre. Szerencsénk volt, minden a forgatókönyv szerint rendben zajlott.A konstruktőri szakosztály ismét jól vizsgázott, nagy sikert könyvelhettünk el
. 
Mindenképpen meg kell említeni a technikai csapatot, akik megteremtették a lehetőséget erre az eseményre:
HA5PTL Laci, HA5CH Pista, HA5AUC Pista,
HG7TR Bandi, HA5MRO Márk, HA5OJ Pisti
A Földre való visszatérés után Károly az iskolába látogatott, és megtekintette a földi állomást.

A második repülésre az összeköttetés biztosítása már "rutin feladat" volt, hiszen két évvel korábban már mindent kipróbáltunk. De hogy ne legyen sablonos a dolog, azért némi újdonság került az életünkbe. Nevezetesen az az ötlet jött, mi lenne, ha nem csak az ISS repkedne a fejünk felett, itt a Földön is mozgó állomásokkal próbálkoznánk.
Az ötletet tett követte, kialakult a földön - vízen - levegőben csapat.

A mozgó állomások bejelentkezési sorrendben a következők voltak (vastag betűvel szedettek a klubtagjaink):
hőlégballon: HA5PA/AM, HG7TR/AM, HA5OJ/AM

|