
Tábor nyitása, terep rendezése

Magas gaz várt minket a táborba érkezésünkkor,
így nem volt gond, hogy mi legyen az első napi feladat.

A szorgos kezek megtették hatásukat.
Néhány órás elfoglaltság azért nem árt.
A nap és az az eső ellen is védő ponyvát
HG5VY János és HA5ZA János tette fel.

No, akkor kezdjük el a köveket egy helyre összegyűjteni.
HA5AVQ Csaba
Azért ennyi kőre nem számítottam.

HA5PA Csaszi hozott egy kétkerekű molnárkocsit a kövek mozgatásához.
HA5ZA Jani talált egy szabad gereblyét, nosza.....

Ezeket hova tegyem?

Hamarosan megtelik a szemetes.

HA5TBK Krisztián is serénykedik.

Még fát is vág.

Akrobatika 1.

Akrobatika 2.
Akrobatika bizony, csak az a fránya pöcök nem megy be a műanyag kötöző lyukába.

Tartsam még, vagy most már kiköthetném?

Ez még egy kicsit alacsony, ugye?

Tereprendezés ide-oda, én akkor is elkezdem telepíteni a rádiós berendezéseket.
HA5CH Pisti

Anekdota 1.
Mint a régi időkben. Egy dolgozik, a többi nézi.

Elég egyenletes?

Na, így már jó!
Rádiózás, versenyzés, forgalmazás, ismerkedés a különböző üzemmódókkal

Ideiglenes telepítés

Tesztelés a két méteres sávban.

Jani állomást keresgél a 70 centis sávban.

Jeladók figyelése.

Végre, indul a qso roham.

HA5JS Sanyi büszkén ül a Puskás Tivadar Rádióamatőr klub versenyállomásán.

Qso-k közti pihenőben való nézelődés.
(ismét egy nyugodt pillanat)

Három frekvencián hat operátor.
HA5ZA Jancsi, HA5ADL Marcsi, HG5VY Jancsi
HA5KHC op. Barna Zoli, HA5PA Jancsi és HA5CH Pisti

Izzik a levegő, a légkondi alig bírja tempóval a hőmérsékleti kompenzációt.

No comment.
Természetesen megy a verseny.

Operátor váltás, Marcsi osztogatja a riportokat.
Büszkék vagyunk rá!

Esti pillanatok. HA5LVI segítségével megy a forgalmazás.

Marcsi szüntelen nyomja a riportokat.

Jancsi próbál segíteni a forgalmazásban.
Hogyan?
Folyamatosan tekeri az antennát a megfelelő irányba.

Másodlagos rig a rövidhullámon,
avagy fiatalok oktatása HG5VY Jancsi által.

Összeköttetések gyakorlása.

Már két qso-m van FT8-as üzemmódban!

Gyakoroljunk tovább, de most egy másik lelkes diákkal.
Kirándulás a Vértesben

A résztvevő csapat.

Ez egy kicsi ingó-kő

Tétova vagyok, merre menjek megkeresni az ingó köveket?

Hát erre gyertek!

Menjek én is?

Együtt a csapat a további keresésben.

Mindjárt ott vagyunk!

Na, ez már egy nagyobb ingó-kő!

És....... itt az igazi...... másszuk meg!

Csoportkép a táborban maradóknak!
Konstruktőr tevékenység

Lássunk neki, tehát:
Indulhat a CubeSat project!

Előadás.
A fiúk a CubeSat jelenlegi helyzetéről, a fennálló feladatokról
és a távlati tervekről tartottak beszámolót a tábor lakóinak.

Induljon a mérés.

Pihenésképpen a neten böngésznek.

Ízelítő a kocka belsejéből.

Így kerülnek bele a különböző feladatokat ellátó modulok.

Klubtagjaink érdeklődve nézik az előadók bemutatását.

HA7WEN Levi által megalkotott és szuper módon működő jeladó.
... vagyis
felkerült a végleges helyére a 432 MHz-en működő berendezés.

A 70 centis sávban szépen hallható a jeladó szignálja.

Ez is jeladó, de a 24 GHz-es tartományban, melyet most szereltünk ismét vissza a Meleg-hegyre.
(Made by HG5ED)

A részfeladatok elemenként való beindítása.

Tesztelés

Modul próba.

Beindult...... működik!

Hogyan tovább?

A másik asztalnál megy az FT8 forgalmazás.

Távlati tervek ecsetelése.

Csendélet a műhely asztalán.

Előkerült egy újabb modul, amelynek az egyik lába forrasztást igényel.

Huh, hááááát, ... nem is tudom mi ez!
Akkor nézzük tovább!

Tápegység elemzés.

PIC mikrokontrollerrel vezérelt áramkör
a nagyfrekvenciás erősítőben.

Na, forrasszunk egyet.

Így próbáld meg.

Ugye, nem is olyan ördöngösség megcsinálni?

Nagyfrekvenciás adó és vevőmodul elemzése.

Nagyon szépen gyártott panelek.

Szék nélkül is megy a konstruktőri munka.
(HA5AVQ Csaba)

Haladok, de lassan.

Áramköri alkatrészek elemzése.

Minden kezdet nehéz.
(de nekem nehezebb)
(Máté)

Ki a leleményesebb?

Elfáradt a csípőfogó.

A fotó készítésének pillanatára azért kizökkentünk az érdekesnek mondható üzemmód figyeléséből (FT-8)
Étkezés
Reggeli, ebéd, vacsora és egy kis nasi

Éhes a tábor. Valami finomat mára is!

Irigylésre méltó citromos teát kapnak a tábor lakói.

Ajaj, ez ropogósra sült, ami nagyon jó!
A gond csak az, hogy hamar elfogy.

Készül az ebéd.

Savanyú pofát nem kell vágni.
Helyette megteszi a HA5ZA Jancsi által hozott uborka és a káposztával töltött paprika is a hatását.

Sztárfotó 2.
(az első számú sztárfotó a sztárról később lesz!)

Di i i i nnye!

Segítség a konyhában
Dani (chef)

A "CHEF" még a tálalásban is segít.

Anita is kiveszi a részét a feladatokból.

HA5CH Pistinek is akad egy kis munka a "konyhában".

Vajon mi ez?
(azt nem tudni, de bab van benne, tehát rossz nem lehet!)

Természetesen egy sütő mindig jól jön a háznál.
(még a tábori konyhában is)

Ha kitelepülés, akkor a bográcsozás nélkülözhetetlen.

Pihen a bot.
Pisti most a fakanalat bűvöli.

Lássuk csak a "CHEF" termékét.
(talán egy kis só kell bele)

Mosolygós arcok.
Ebéd!

Csend van a táborban.
(hát persze, mert mindenki ebédel)

Megállt a kanál mindenki kezében.
(persze, mert fénykép készül az utókornak)

Elfogyott a kaja, tehát ehető volt.

Öregek találkozója.

Ismételt bemutató az eddig elért eredményekről.

Pukkadok, annyira jól laktam!
- RTF -
avagy irány gyakorolni a rádiós iránymérést.

Előkészületi ivászat Krisztián módra
(hosszú lesz a mai nap)

Egy jó cipő nem árt a rókaadó megkeresésére.

URH vevők tesztelése.

Csendélet (urh)

Csendélet (rh)

Gyakorlás

Mehetek?
Hallom az adót!
Csoportképek

A tábor hirdetője.

Csoportkép a tábor egyik feléről

Kibővült a hirdető tábla.

"Öregek" találkozója.




Csoportkép egy másik alkalommal.


Az én kedves párom.
(HA5JS Sanyi és kedvese)

CubeSat
(szóval az úgy volt, hogy...)

Ha-ha-ha.
Ezt sikerült elhoznom.
Még ha el is hízom, akkor is megeszem (ha tudom).

Henci elvitte a kaját?
Legalább a tányért hozza vissza!
Egyéb események

Jancsi hozott le minket.
(köszönjük)

Ez a táborlakó nagyon érdekes.
(ezt legalább ki lehet kapcsolni)




Sima arc, nyugodt tekintet.
Akkor ez most egy gondmentes pillanat!

Nézzétek, mit találtam az este.
Biztos valaki elhagyta.

Ebben a nagy melegben a folyadék pótlása nagyon fontos.
(by Csaba)

Jani, mit húzol magad után?

Jé, ez egy őzláb.

Keresd meg.


Jéé.
Találtam egy vadállatot!

Délutáni dumcsi.

A sokadik RH antenna.

A tábor angyala.

Együtt a család.

Pihenőben.

Peti is velünk táborozott.
Sok érdekeset tudott mondani a suliban tanultakról.

Ez egy ereklye, tiszteletre méltó gazdája büszkén viseli.

HG5BMR Feri.

Ismét pihenőben.
(jé, egy újabb nyugodt pillanat)

A jövőt látó (én tudom).

Ki játszana velem egy kicsit?

Huh, újabb kutya (Tequila) a táborban.

..... és milyen játékos!

Most én jövök, add már oda a játékot!

Feri nyugodtsága példa értékűen hat a tábor lakóira.

Ekkora vadállatot láttam.

Szárfotó a kutyusról.
(by Levi)

A következő képen látható (sztárfotón) sztár anyukája.
( egy szóval: angyal )

Sztárfotó 1.

Anita.

A jövőt megálmodó (ezt is tudom, na jó..... ez azért látszik a képen).
HA5JS Sanyi, a "SZUNDI" becenevű klubtagunk.

Ez egy "álló" kép, vagyis oktatás folyik.

Anita a kutyáját tanítja a fekvésre.

Másik oktatási módszer, hogy mutasd meg a kutyádnak, mit kell tennie.
A kép is bizonyítja a sikert: Anita lefeküdt, a kutyus is.

Jé, tényleg fekszik a kutyus!

Barna Zoli magaslesen.

Fentről minden sokkal szebb.

Igen, most idefenn minden szebb.

Csoda!
Mosolyogni látjuk Krisztiánt!

Igaz, hogy ülök, de akkor is kapaszkodok.

Most is nézzek a lábam elé?


HA5LVI Levi
Velence látképével a háttérben.

Antenna park.

HG5VY Jani és HA5FQ Márti

Csendélet 1.

Csendélet 2.

Köszönjük a
MAGYAR RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG
valamint a
BUDAPEST FERENCVÁROS ÖNKORMÁNYZAT
támogatását,
mellyel segítették a táborban lévő fiatal tanulók táboroztatását.
továbbá
a
PUSKÁS TIVADAR RÁDÓAMATŐR KLUB
vezetősége
köszönetét fejezi ki
klubtagjainak és támogatóinak azon segítségért,
amellyel létrejött ez a nagy volumenű,
az utánpótlás érdekében
végrehajtott táboroztatás.
(vége a riportnak)
|