Levi, az ifjú rádióamatőr
Írta: HA5PA - Dátum: 2016 június 13 18:43

Levi,

aki még a családját is rá tudta venni a

rádióamatőr sportágak alaposabb

megismerésére

news: 2016_Levi_01.JPG Folytatás itt!

 


Teljes hír

2

Évek óta nagy érdeklődéssel figyelem a HA5KHC Puskás Tivadar Rádióklubba járó fiatal kis tanoncainkat. A gyerekek foglalkozásával HA5CH Pisti példa értékűen vállal nagy szerepet, aki a rádióamatőr etikett alapjainak ismertetése mellett sok időt fordít a konstruktőri tevékenység oktatására.  A teljesség igénye nélkül az utánpótlás nevelésben fokozatosan segítenek a többi klubtagok is. A rádióforgalmazás rejtelmeibe többek között HG5VY János kalauzolja az érdeklődőket, míg a távírózás alapjainak megismertetésében HA5TBK Krisztián jeleskedik. Sorolhatnám tovább a klub tagjainak odaadó oktatási tevékenységeit, de a hosszú lista miatt engedelmetekkel nem teszem. Helyette megragadnám az alkalmat arra, hogy felhívjam figyelmeteket az egyik utánpótlás jelöltünkre, vagyis Levente (Levi) klubtagunkra.

3

Levi, a fiatal általános iskolai tanuló nagy érdeklődést mutat a technikai eszközök és berendezések iránt, valamint azok elvi és gyakorlati működésére. Két éve jár a klubunkba és nagyon szépen halad a rádióamatőr sportágak megismerésében.  Utánpótlás jelöltként már most, fiatalon el tudja mondani, hogy Ő is eredményesen részt vett a rádióamatőr sportágak utánpótlásában való toborzásban. Két testvérét és anyukáját is rá tudta venni az edzőtáborban a rádiós tájfutás kezdeti lépéseinek elsajátítására, valamint a nappali és az éjszakai rókavadászat alapjainak megismerésére.

6

A családi tanulás a távíró jelek adás-vételénél is megmaradt,  a szeretetteljes hangvételű szavak visszaidézése így utólag széppé és emlékezetessé teszik a morzejelek tanulását (a három testvér anyjuknak a „szeretlek” szót adta le).

5

A harmadik rádióamatőr sportág, a rádióforgalmazás sem maradt ki a palettából. Operátori felügyelettel Levi elég hamar kezdte elsajátítani a versenyzés alapjait. Több hónapon át tartó kitartással, valamint a testvérek és az anyuka támogatásával Levi az éves rendezésű CQ BP urh verseny minden fordulóján eredményesen helyt állt.

Levi az idei YL-OM rádióforgalmi versenyen klubunk hívójelével és operátori felügyelettel elindult.

A Magyar Rádióamatőr Szövetség Budapesti Területi Szövetsége által támogatott kategóriában az

OM állomások RH-n és URH-n kategória első helyezettje:

HA5KBF,  operátor: Levente


Megtisztelő feladat számomra, hogy eme sorokkal tolmácsolhatom a

HA5KHC Puskás Tivadar Rádióklub tagjainak

elismerését és gratulációját

Levi és családja

részére.

HA5PA, Csaszi