Junior Prima díjas HA7WEN - Dudás Levente
Írta: hg5vy - Dátum: 2012 december 06 16:12

Tíz kimagasló szellemi és tudományos teljesítményt felmutató, harminc év alatti kutató vehette át november 27-én az MTA-n az idén hatodik alkalommal kiosztott Junior Prima Díjat, köztük Dudás Levente, klubunk tagja, a BME Szélessávú Hírközlési és Villamossági Tanszék oktatója

TOVÁBB >>


Teljes hír

Tíz kimagasló szellemi és tudományos teljesítményt felmutató, harminc év alatti fiatal kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az idén hatodik alkalommal kiosztott Junior Prima Díjat a magyar tudomány kategóriában. Köszöntőjében Pálinkás József, az MTA elnöke a jövő ígéreteinek nevezte a kilenc természettudóst és egy politikatudományi szakembert, és az emberiség tudását gyarapító munkájuk folytatására biztatta őket.

"A kutató számára az egyik legnagyobb, szinte semmi máshoz nem hasonlítható érzés a felismerés öröme. Egy nehéz probléma megoldása önmagában is jutalmat jelent, a siker ízének átérzéséhez azonban a közösség elismerését jelentő díjak is hozzájárulnak" – fogalmazott az Akadémia székházában rendezett ünnepségen Pálinkás József. Mint mondta, a siker értékét a mögötte álló teljesítmény adja. "Nagy örömöt jelent a számomra, hogy olyan fiatalokat láthatok itt, akik kíváncsiságtól és lelkesedéstől hajtva jutottak el az emberiség tudását gyarapító felismerésekig. Tudományos tevékenységük már most példaként állítható kortársaik, sőt a náluk idősebbek elé is" – tette hozzá az MTA elnöke.

Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója a tudást továbbadó tanárok, valamint a tanulás és az elmélyült munka feltételeit biztosító családok szerepét hangsúlyozva annak a reményének adott hangot, hogy a fiatal kutatók eddigi eredményei még nagyobb teljesítmények számára szolgálnak alapul.

 

A Prima Primissima Díj sikerének hatására 2007-ben alapított Junior Prima Díjat évente 8 kategóriában - a magyar tudomány, a magyar sport, a magyar oktatás és köznevelés, a magyar népművészet és közművelődés, a magyar színház- és filmművészet, a magyar építészet és építőművészet, a magyar zeneművészet és a magyar sajtó - tíz-tíz, harminc év alatti tehetséges fiatal kapja. A magyar tudomány kategória nyerteseinek anyagi támogatását az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank vállalta. A díjazottakat az MFB e célra fölkért bizottsága választja ki elismert tudósoktól és kutatóintézeti vezetőktől kapott ajánlások alapján. 

Dudás Levente egyik fő érdeklődési területe a műholdas és földi rádiókommunikáció. A villamosmérnökként végzett kutatót Péceli Gábor akadémikus, Vajta László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, valamint Nagy Lajos, a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék vezetője ajánlotta a díjra. Dudás Levente alapítóként és meghatározó fejlesztőként vett részt az első, teljes mértékben magyar technikai és innovációs tudást hordozó műhold, a MASAT-1 létrehozásában. Oktatói munkája mellett széles körű publikációs tevékenységet folytat, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren pedig a repülésbiztonságot javító radarrendszer létrehozásán dolgozik.


Gratulálunk!!!