R0 átjátszó ctcss 88,5Hz
Írta: HG5OLQ - Dátum: 2014 január 03 19:43

A budapesti R0 átjátszóval kapcsolatban az elmúlt hetekben rengeteg jelzés érkezett, hogy a jó terjedési viszonyok miatt sorozatos téves indítás történik. A nemkívánatos működése az átjátszónak abból következik, hogy a távolabbi állomások is bejutnak az átjátszóra, pedig nem is ezen szeretnének forgalmazni. Budapestről a Debrecen (HA) és a  Graz (OE) azonos frekvencián működő átjátszók is elérhetők (persze ez csak az R0 átjátszó működési helyén az Őzike utcára érvényes főleg). Több megoldást kipróbáltunk, de nem jártak sikerrel, ezért maradtunk az utolsó lehetőségnél, az átjátszó vevőjének a ctcss-el való lezárásánál. Mint sokan már tapasztalhatták, az adó már régebb óta kisugározta a 88,5 Hz ctcss kódot. Most eljött az idő, a vevő is megkapta kódolást. A hatás nem maradt el, csend lett az átjátszón. De ennek a csendnek sajnos nem mindenki örül.

 

forrás: http://www.ha5kdr.hu/hg5rvb-ctcss-885-hz


Teljes hír

Hazai szabályozás

Magyarországon a (már kötelezően nem használatos) hívójelkörzetek alapján jelölték ki a használható ctcss kódokat. Itt megjegyzendő hogy a Budapesti HG5RVB átjátszó és az osztrák OE6XTG Graz Schöckl (asl: 1445m) szintén ugyan arra a kódra lett beállítva. Reméljük az illetékes hazai fórum ezt az anomáliát mihamarabb megszünteti.

Körzet Terület Átjátszók CTCSS frekvenciái
Hz
0 Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye 127,3
1 Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye 79,7
2 Komárom-Esztergom és Veszprém megye 107,2
3 Somogy, Tolna és Baranya megye 88,5
4 Fejér megye 74,4
5 Budapest 103,5
6 Nógrád és Heves megye 94,8
7 Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye 114,8
8 Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye 118,8
9 Borsod-Abaúj-Zemplén megye 123ű